Tears Of Jordan

Van-e kiút a Lakers rémálomból?

Az, hogy a Lakers szenved nem újdonság akárkinek, aki követi az NBA-t, sőt ezen a ponton már úgy gondolom, hogy ha a feleségemet megkérdezném róla, Ő is el tudná mondani, hogy a Westbrook kísérlet megbukni látszik Los Angelesben. Ez lehet, hogy azért van, mert ha kéri, ha nem (és általában nem kéri…) kosárlabda tényekkel vegzálom, de ez nem változtat a tényen: a Lakers jelenleg nagyon rossz. Már a szezon elején se adtunk túl nagy esélyt annak, hogy ez működhet, de LeBron már többször bizonyította, hogy képes már-már lehetetlen esetekből is kihozni a maximumot, plusz Davistől egy comeback évet vártunk, ami nyilván brutális védekezéssel és fenomenális támadó játékkal járt…volna.

Ehhez képest Westbrook destruktív hatását LeBron csak egy-egy negyedre tudja igazán hatástalanítani, Davis pedig miután érthetetlen módon úgy döntött, hogy „kigyúrja” magát a nyáron, ahogy várható volt szinte azonnal ki is dőlt sérüléssel, de amikor játszott abba se volt sok hála…A keret többi része is nagyon felemásan teljesít, mert Carmelo szerintem jobban beilleszkedett mint vártuk, Austin Reeves egyfajta szegény ember Carusojaként új közönség kedvenc lett, Howard továbbra is jó magas tud lenni a padról és Malik Monk az egyik legjobb olcsó igazolásnak tűnik a nyárról és Stanley Johnson is új életet kezdett az aranysárga mezben. De DeAndre Jordan lustasága egészen vérlázító, Bradley játékától agyérgörcsöt lehet kapni, Kent Bazemore kijátszotta magát a rotációból, Kendrick Nunn-t nem láttuk még pályán és a hatalmas fiatal tehetségnek kikiáltott HortonTucker jelenleg úgy néz ki, hogy elfelejtett kosárlabdázni.

Honnan jöhet hát a Lakers megváltása? Van-e olyan trükk Rob Pelinka ingujjában, amivel meg lehet fordítani ezt a szezont?

A lehetőségek több mint szűkösek voltak a szezon előtt és most csak még rosszabbul néz ki a helyzet. Kezdjük a fakezű elefánttal a szobában, Westbrookal. Lehetséges-e elcserélni Westyt? Azon kívül, hogy gyakorlatilag nagyon nehéz elképzelni, hogy van még olyan csapat, aki a 33 éves játékossal képzelni el a jövőjét, még ott van a fizetése is. Ami nem elég, hogy a 4. legmagasabb fizetés az egész ligában 44.2 millió dollárral (Steph, Harden és John Wall vannak előtte…ez egy másik történet), de még a tetejébe nem is lejáró, ugyanis Westbrooknak játékos opciója van jövőre egy egészen orbitális 47 milliós fizetésre, amit szerintem még Jézus kedvéért se engedne el. Ez pedig azt jelenti, hogy még lejáró szerződésként se fogja senki se átvenni, akárkit adna is mellé a Lakers, hogy megszabaduljon tőle.

Ha nagyon akarom akkor tudok találni 3 csapatot, akikről el tudok képzelni egy ilyen kétségbeesett cserét, ez a három csapat pedig: a Knicks, a Sixers és a Celtics.

A Knicks szezonja szintén nem éppen úgy alakul eddig ahogy tervezték, és nemrég kijöttek a hírek, hogy nem terveznek Juilius Randle-el hosszútávon, ami külön kellemetlen miután egy 4 éves 106 millió dolláros szerződéshosszabbítást írtak vele alá a nyáron. Emellett a Walker kísérlet is bebukni látszik, és súlyos irányító hiányuk van, amit jól mutat, hogy a kezdőben Alec Burks tölti be ezt a pozíciót. Éppen ezért a Lakers felajánlhatná nekik Russell Westrbook-ot és Dwight Howard-ot valamit amilyen picket csak hozzájuk tudnak vágni, egy Randle, Fournier, Taj Gibson csomagért. Ezzel a Knicks megszabadulna a két nyári igazolásától, ami nem vált igazán be, és egy mozdulattal utat nyitna a fiatalok fejlődésének, mint a nemrég megszerzett Cam Reddish vagy Obi Toppin, miközben szereznének egy irányítót is, aki a vezére tudna lenni a csapatnak amíg a fiatal mag be nem érik. A Lakers adhatna az ex-Laker Randlenek egy új esélyt, hogy megtalálja tavalyi önmagát, és Davis-el párban kifejezetten jó kombinációt alkothatnának elöl-hátul, Fournier is jobban játszhatna mert nem lenne rá annyi minden bízva, Gibson pedig hozná a veterán magasember szerepet. Ideális csere lenne-e ez valamelyik csapatnak? Nem, de két olyan csapatról beszélünk, akiknek valamit muszáj változtatniuk.

A Sixers csak az utóbbi napokban jutott eszembe, hiszen eszeveszett módon próbálnak megszabadulni Tobias Harris-től. akit 1 az 1-ben el tudnának cserélni Westbrookért. Megint nem egy tökéletes megoldás, hiszen Harris szerződéséből még 2 év van hátra az idein kívül, és pozícióban se igazán passzol a Lakersben, de egy LeBron-Harris-Davis small ball hátsó sorban még működhetne is akár. A Sixersnél egy évet megspórolnának Harrishez képest és hoznának egy irányítót, aki valószínűleg tudna segíteni Embiidnek, mert azt el kell ismernünk, hogy legalábbis a múltban, Westbrook jól játszott amikor a csapat pick’n rollokat futatott vele és egy domináns centerrel. Megint, itt nincs jó megoldás senki nem jár igazán jól, de mindenkinek meg van az esélyes, hogy valamivel megpróbálja előre mozdítani saját magát.

Végül de nem utolsó sorban a Boston, akik az előző két csapathoz hasonlóan szintén messze alul teljesítenek a szezon előtti várakozásokhoz képest. A Celtics is irányító hiányba szenved, emellett pedig egyre többet hallani Al Horford nevét cserepletykákban. Ebben az esetben Westbrook költözne a TD Gardenbe, míg Al Horford és Josh Richardson érkezne Los Angelesbe. Kérdés, hogy Brad Stevens mennyire lát ebbe fantáziát, de tény, hogy Brown és Tatum legnagyobb hiányossága a másoknak való helyzetkreálás, míg Westbrook nagyjából ebben az egyben igazán jó még, miközben a Boston elég kinti dobót tudna köré rakni, hogy akár működhessen is. A Lakers számára a legnagyobb pozitívum ebben a cserében, az, hogy megszabadulnak Westbrooktól, valamint Horford működhet stretch 5-ösként, bár idén dobja a legrosszabbul a triplákat, míg Richardson a periméter védekezésen segíthet valamennyit és a 40%-os triplázása is jól jönne a csapatnak, és még a szerződése is lejár idén.

Ezek hát a lehetőségek amennyiben, mindenképpen meg akar szabadulni LeBron Rob Pelinka Westbrooktól. De mi van akkor, ha senkinek nem kell Westy? Milyen cserelehetőségek vannak még, hogy előre lépjen a csapat?

A helyzet az, hogy a három játékos, akinek még valamennyi értéke lehet a cserepiacon az, Talen Horton-Tucker, Malik Monk és Kendrick Nunn. Közülük Talenről már említettük, hogy nagyon messze alulmúlja eddig a vele kapcsolatos elvárásokat, Nunn pedig még pályára se tudott lépni. Monk ellenben messzemenően túlteljesít, ami miatt nehéz lehet elcserélni, de a Lakersnek azzal is számolnia kell, hogy ha Westbrook marad, akkor Monk annyira jó szezont fut, hogy valószínűleg nem fogják tudni visszaigazolni a 12 pontot átlagoló bedobót.

Nagyon nehéz így partnert találni, de itt is összeszedtünk 3 lehetséges csapatot, akik a: Kings, a Portland és a Spurs.

Már eleve az is kérdés, hogy a Kings üzletelne-e a Lakers-el, akikkel idén gyakorlatilag versenyben vannak az utolsó PO/Playin helyekért. De amennyiben ezen túl tudnak lépni, a Lakers küldhetné Talen Horton-Tuckert, Kendrick Nunnt, Sekou Doumbaya-t és DeAndre Jordan-t, cserébe pedig érkezne Buddy Hield és Damion Jones. Hield gyakorlatilag tökéletes fit lenne a Lakersbe, nem hiába próbálták már korábban is megszerezni, a liga egyik legjobb triplázójaként bőven lenne lehetősége a Lakersben.Jones egy fiatal, extra atletikus center (nem hiába nem ugrott ellene anno James a kezdésnél…). A Kings esetében három fiatal/fiatalabb periméter játékost szereznének, miközben végre megszabadulnának a már 2 éve félig csapaton kívüli Hieldtől.

A Blazers szezonja nagyon úgy néz ki, hogy zátonyra futott Lillard sérülésével. Így jön a képbe a Lakersnél Norman Powell. Powell nem számít a legnagyobb nevek közé, de közel 19 pontot átlagol 40%-os triplázással (ezt amúgy már megtette 5 másik szezonban is így nem egy egyszeri dolog ez tőle). Ha a Portland úgy dönt, hogy nincs értelme erőltetni ezt az évet, akkor a még 5 évig szerződés alatt álló Powell is mozdíthatóvá válhat. Nincs meglepetés, a Lakers opciói ugyan azok, addig ajánlgathatják mindenkinek, míg végül valaki csak rá bólint (…vagy nem). Így itt is Talen Horton-Tucker és Kendrick Nunn mehetne Portlandbe akik így az egy 28 éves bedobójukat cserélnék egy 21 és egy 26 évesre.

Hasonló kaliberű, bár más profilú játékosért cserélhetne a Lakers a Spurs-el is. Itt a célpont nem más lenne, mint Derrick White, aki tudjuk, hogy nagyon is elérhető és a Spurs abszolút nyitott lenne az Ő elcserélésére. White ugyan nem olyan jó triplázó (30%) mint Powell, de cserébe sokkal jobb játékszervező (5.5 assziszt) és Popovich iskolájából jőve, kifejezetten okos játékos. Az ellenértéket pedig már mindenki kívülről fújja, itt is működhetne pénzügyileg a Horton-Tucker/Nunn csomag, kérdés, hogy az öreg Pop mennyi potenciált lát Tuckerben és mennyire akarja Őt odahozni, tekintve, hogy White elcserélése mögött a legnagyobb motiváció, hogy több játéklehetőséget tudjanak adni a saját fiatal játékosaiknak, mint Primo vagy Devin Vassell.

 

Egyértelmű hát, hogy ezek a cserék, sőt igaziból bármelyik csere nem igazán oldja meg a Lakers problémáit idénre. Bármit is csinálnak idén, az én véleményem szerint teljesen nullszaldós, abban az esetben, ha Davis nem tud visszatérni 100%-os formában, és ezalatt azt a játékost értve, akit anno a buborékban láttunk. Amennyiben ez nem történik meg, szinte teljesen mindegy, hogy mit tesz Pelinka, amennyiben pedig megtörténik, akkor még változatlan kerettel is úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan megfordulhat a Lakers szerencséje, és akár újra bajnokesélyes csapatként kell majd róluk beszéljünk.

Addig is Ákos mindig el fogja mondani, hogy a Lakers szar, Dávid pedig mindig készülni fog érvekkel, hogy Ákos miért mehet a p*csába.:D Ha van ötleted, hogy szerinted milyen húzással segíthetne magán a Lakers, írd le kommentbe, beszélgessünk egy jót róla!

 

Puszi a pocitokra!